A Versenyhivatal szerint nem várható jelentős áremelkedés hitelfronton az egyoldalú szerződésmódosítást korlátozó törvény hatására.
A szigorítást igencsak szorgalmazó Gazdasági Versenyhivatal (GVH) furcsállja, hogy az ügyfelek érdekeit védő és a verseny számára kedvező törvénymódosítás miatt a Magyar Bankszövetség kommunikációjában azzal riogat: a fogyasztók az eddigieknél nehezebben jutnak majd hitelhez és többet kell fizetniük a nekik folyósított kölcsönökért. Kiemelték azt is, hogy a GVH elemzései szerint a magyar kamatfelárak nemzetközi összehasonlításban még régiós (cseh, lengyel és szlovák) szinten is meglehetősen magasak.
A jövőben csak az adós beleegyezésével lehet a számára hátrányos szerzdődés - változtatást végrehajtani.
A bank akkor menekülhet meg a bonyolultabb procedúrától, ha a lakossági üzletágban is irányadó mutatóhoz köti a kamatmozgást.
A parlamentben tegnap elfogadták a pénzügyi intézmények magatartását szabályozó törvényjavaslatot. A jogszabály egyik legfontosabb célja, hogy korlátozza a pénzügyi intézmények egyoldalú, az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítását.
Nyugaton, ahól már nagyobb hagyományai és tapasztalatai vannak ezen termékeknek ,
mivel a 90-es évek elején jelentek meg a bankok ezekkel a konstrukciókkal. Mára számos kombi hitel konstrukció kifutott, kb. az ilyen ügyfelek 30%-a járt rosszabbul ezzel a konstrukcióval a futamidő végére, azaz nem jött össze annyi tőke, hogy veszteség nélkül ki tudjon szállni a hitelből, így utólag kellett befizetniük a maradék tőkét a hitel lejáratához.
Tapasztalataim arra a következtetésre juttatak, hogy érdemes írnom egy pár sort e kombinált termékről, mivel az ügyfelek nincsenek kellő képen tájékoztatva a termék kockázata felől csak egyoldalúan az előnyös részéről.
Most már a hitelekről gondolom Ön is többet hallott mint régebben , szinte nincs olyan felnött személy akinek valamilyen hitele ne lenne.
De Ön mennyire tájékozott a Biztosításokban?
természetesen meg vannak az előnyei és hátrányai mint mindennek , csak sajnos zömében az ügyfeleket csak az előnyös részéről egy pár mondatban, pedig akár egy 20 éves programról van szó, durván számolva az Ön életének egyharmadáról .
Mikor megísmerkedtem az első kombinált termékkel 91’ februárt írtunk, és nagyon izgatottan vártuk az akkori kollégákkal a beharangozott csúcsterméket, „újdonságot”.
Bár a svájci jegybank (SNB) a közelmúltban 0,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot,
ebből a hazai devizaadósok nem sokat éreznek majd a kamatok és azokon keresztül a törlesztőrészletek alakulásánál – állapítja meg az Axa Csoport Magyarország tegnap publikált elemzése.
A tanulmány rámutat: az SNB 2008 októbere óta drasztikus mértékben, összesen 250 bázisponttal csökkentette az irányadó rátáját.
A 3 hónapos svájci frank LIBOR (bankközi kamatláb) pedig, amely alapvetően leköveti és igazodik a jegybank célértékéhez, az október eleji 3,1 százalékos csúcsáról egészen 0,45 százalékig mérséklődött március közepére. A Lehman bedőlése előtti korszakban még a frank LIBOR-on lehetett forráshoz jutni, ám a pénzügyi válság által gerjesztett, külföldi bankok közötti bizalmatlanságnak betudhatóan jelenleg e referenciaértékhez képest már nagyjából negyven bázisponttal nagyobb az ár. A svájci jegybank monetáris lazítása így csak korlátozottabban érezhető.
A költségvetési bizottság (lényegében a Gazdasági Versenyhivatal minden elképzelését teljesítve) több ponton is tovább szigorította a pénzügyi intézmények szerződésmódosítását szabályozó törvényjavaslatot.
A bizottság az általa tegnap elfogadott egyik módosítóban az egyoldalú, az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítás korlátozását a lakossági ügyfelek mellett kiterjeszti a mikrovállalkozásokra is (pontosan meghatározva azt is, kik tartozhatnak ebbe a körbe). További jelentős megkötés, hogy a rendelkezések a már élő szerződésekre is vonatkoznának.
Az utóbbi négy hónapban kétszer annyian éltek a devizahitelekhez megkötött törlesztési biztosítások adta segítséggel a K&H Biztosító hiteltörlesztési biztosítást kötött ügyfelei közül, mint a korábbi időszakokban összesen.
A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges állapotban, ezért fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója.
Többeknek okoz gondot hogy jövedelmük egy része nem igazolható jövedelem, de mit is jelent, hogy igazolható, vagy hogyan kell igazolnom a jövedelmem ,jogosan merülhet fel Önben is e kérdés.
Nos a válasz alapja, hogy a banknak a hitelezési politikájától függ nagyban.
Ebből pár példa, kihangsúlyoznám, hogy az össz banki képet vázolom Önnek és nem egy bizonyos bankét:
Főleg az áruhiteleknél jellemző a címben is szereplő ingyen hitel reklámok. Érdemes azonban körüljárnunk a dolgot, mert a legtöbb esetben az apró betűs részekből derül ki, hogy az ingyen hitel valójában 20-30%-os teljes hiteldíj mutatójú kölcsönnek felel meg.
A tartalomban lapozva is haladhat!