“…Nagyon gyorsak, korrektek vagytok és még annyit se kellett tennem, hogy kigondoljam mit és hogyan, mert ti megtettétek helyettem!… Köszönöm!…”
Gerecz Attila, Budapest
Farkas Kornélné, Budapest
“…Nagyon hálás és boldog vagyok, csak ajánlani tudlak annak, akinek lakáshitelre van szüksége és Én mindenkit Hozzátok küldök! Én is így - ajánlással - ismertelek meg Téged, és egyáltalán nem csalódtam, abban amit először megbeszéltünk, minden úgy történt. Hálásan köszönök mindent!…”
Győri Tibor, Budapest
“…Nagyon sokat segített munkájuk, teljesen elégedett voltam hozzáállásával, s ezért jó szívvel tudom majd ajánlani az ismerőseimnek, ha ilyen jellegű segítségre lenne szükségük. Minden jót kívánok Önnek a továbbiakban!…”
Mónika és Sándor
“…Két éven belül másodszor vettünk fel jelzálog hitelt, mindkettőt Berki Úr segítségével. Mindkét alkalommal az előzetesen megbeszéltek szerint, pontos időre kaptuk meg a hitelt.
Igazán jelentős segítség volt, pláne hogy vállalkozunk és rendkívül elfoglaltak vagyunk, hogy az összes hivatali ügyintézéssel járó nehézséget levette a vállunkról. Ha probléma adódott akár a mi hibánkból , akkor is rendkívül rugalmasan kezelte, intézkedett azonnal és ment is minden gördülékenyen tovább, nem volt fennakadás. Azt tudjuk mondani, hogy akinek kis esélye is van, hogy kaphat hitelt, az itt biztos megkapja, erre garancia Berki Úr szakértelme és tapasztalata.
Ezt komolyan is gondoljuk, és köszönjük még egyszer a segítségét!…”
Major Gábor, Budapest
“…Évek óta ismerem Önöket és Lajost. Ezért Őt kértem meg, amikor hitelt vettem fel. Pontos információkat adtam a saját kondícióimról és az ingatlanról. Azt mondta rendben fog menni a dolog. Két hét múlva szerződni hívott, aztán folyósítottak. Más dolgom nem volt, mint megköszönni azt a nyugalmat, amit az adott, ahogyan Ő intézte!…”

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
