A pénzintézetek kéthónapos időtartamra felfüggesztik az egyoldalú szerződés-módosításokat - állapodtak meg a Bajnai Gordonnál tárgyaló pénzügyi vezetők.Pénteken vállalt kötelezettségük alól a bankok csak abban az esetben térhetnek el - a PSZÁF előzetes tájékoztatása mellett -, ha olyan mértékű piaci körülmény-változást tapasztalnak, amely ezt szükségessé teszi - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök és Felcsúti Péter, a Bankszövetség elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
A tegnap elfogadott adótörvény részben illetékmentessé teszi az ingatlan alapú lízingfinanszírozást, ezáltal a kis- és középvállalkozások új forrásbevonási lehetőséghez juthatnak. A már korábban megszavazott lakásmentő csomag részeként pedig kiterjesztették az állami garanciavállalást a lakáslízingre.A Parlament a június 29-ei zárószavazáson elfogadta a 2010-től életbe lépő új adótörvényt, amely hosszú évek után megszüntette a lízingfinanszírozás diszkriminációját:
Jóváhagyta az Európai Bizottság hétfőn a magyar lakáshitel-támogatási programot, amelynek célja a jelenlegi gazdasági visszaesés által sújtott lakástulajdonosok segítése.Mint Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Unió végrehajtó testülete emlékeztetett rá, a program értelmében a magyar állam úgynevezett áthidaló kölcsönökre vállal kezességet, amelyekből a tulajdonosok – legfeljebb két éven keresztül – az eredeti lakáscélú kölcsön havi részleteinek egy hányadát törleszthetik.
Az államnak is késedelmi kamatot kell fizetnie, ha késve fizet, a rászorultakat nem lehet kikapcsolni a gázellátásból, csak kamattámogatás jár az arra jogosult lakásvásárlóknak - egyebek mellett ezek a szabályok lépnek hatályba július első napján. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt májusban módosította a parlament, eszerint július 1-jén kikerül a törvényből a 13. havi nyugdíj, az eredetileg szeptember 1-jére időzített nyugdíjkorrekciót pedig jövő év első napjára tolták a jogalkotók.
Július 1-jétől változnak az adószabályok, megszűnik a 13. havi nyugdíj és a jelenlegi lakástámogatási rendszer, valamint a földgázellátásban a közüzemi szolgáltatás, és változnak a gyógyszerfelírás szabályai is. Szerdától a személyi jövedelemadó (szja) alsó sávhatára január 1-jéig visszamenőleg 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra emelkedik. Az szja adókulcsok és az adójóváírás szabályai nem módosulnak, így a legalább havi bruttó 159 ezer forintot keresőknek havonta 3 ezer, éves szinten pedig 36 ezer forinttal több marad a zsebében. Az átlagbért kereső munkavállaló fizetése a korábbi nettó 122.215 forint helyett júliustól nettó 125.215 forint lesz.
Jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után, az ingatlandó három kulcsos lesz. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot. Az új adót az APEH szedi be, az adózóknak önbevallást kell készíteniük. Adómentes lesz a tulajdonos által lakott 30 millió forintnál nem drágább, és egy második, legfeljebb 15 millió forintot érő lakás. Az ingatalnadó három kulcsos: 0-30 millió Ft-ig 0,25 százalék, 30-50 millió Ft között 0,35 százalék. 50 millió Ft felett 0,5 százalék. A törvény tartalmazza azt is, hogy 2010-től megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho).A vagyonadót az MSZP frakciójából ketten nem szavazták meg, Laboda Gábor és Mécs Imre.
Az előző tanév második szemeszterében 11 százalékos szintre emelkedő diákhitel kamat 50 bázisponttal, 10,50 százalékra csökken az új tanév őszi szemeszterének idejében .Az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók számára igénybe vehető hallgatói hitel legnagyobb összege havi 40, a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára igénybe vehető hallgatói hitel legnagyobb összege havi 50 ezer forint. A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas elnöke a hétvégi kongresszuson szólította fel a kormányt, hogy ne növelje a kamatot, holott tudható, hogy a hitelrendszer kamatszintje független a kormányzattól, azt piaci tényezők mozgatják, mint ahogy a DK sem a költségvetésből, hanem a piacról finanszírozza a hallgatói hitelrendszert – maga a szervezet önköltségi elven működik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint Simor András, a jegybank elnöke megbeszéléseket folytatott a legnagyobb hazai kereskedelmi bankok képviselőivel. Az általa kezdeményezett találkozón a jegybank elnöke javasolta, hogy közösen dolgozzanak ki olyan szabályokat, amelyek eredményeként a forintalapú hitelek a jelenleginél versenyképesebbek lehetnek a devizában kibocsátott hitelekkel.
A tartalomban lapozva is haladhat!